A könyv története II. – Kövektől a papírig
Az előző részben a különböző írások kialakulásáról, fejlődéséről és használatáról esett szó. Azonban mint már említésre került, ez a mai modern könyvhöz vezető útnak csak az egyike. A másik a könyv formai és anyagbeli evolúciója, amely meghatározóvá tette a könyvekben lefektetett információk hordozhatóságát.
Amíg könnyebb anyagot nem sikerült feltalálni, addig az információ tárolására olyan szilárd és természetes anyagokat használt fel az emberiség, melyeket időtállónak, de mégis írásra alkalmasnak tartottak. Kőtáblák, esetenként fatáblák voltak az írás hordozófelületei, de ezeket nem minden környezetben sikerült a kívánt formában megtalálni, megformálásuk és vésésük is munkaigényes volt.
Szükség volt tehát egy olyan hordozófelületre, amit könnyebben lehetett megmunkálni, és amire gyorsabban lehetett felvinni az információt. Így jött létre az agyagtábla: az ókorban a közel-keleti népek körében a puha agyagba nyomták az erre használatos nádszál-pálcát, az úgynevezett stílust, majd ennek végeztével az agyagtáblát kiégették. Ennek széleskörűen legismertebb verziója az ékírás, amelyet több ezer évig használtak az ókori Közel-Kelet népei a mindennapi életben és a diplomáciában.
Azonban kialakult az igény az ennél könnyebb adattárolási lehetőségekre is, ennek eredményeként az agyagtáblákat más anyagok váltották fel. Ilyen volt az ókori Egyiptomban kifejlesztett papirusz is, amit a Nílus vidékén növő papiruszsásból készítettek. A sás szárából vékony csíkokat vágtak, ezeket bevizezve szorosan egymás mellé helyezték, majd keresztirányban megismételték az eljárást. A végén összekalapálták az anyagot, majd az így létrejött íveket összeragasztották, tekercset létrehozva. A papiruszt több ezer évig használta az emberiség, de korlátozott eredete miatt drágának bizonyult.
Ahol nem volt lehetőség a papirusz használatára, ott alternatív megoldásokkal kellett kísérletezni. Így jött létre a pergamen is, ami állatbőrből, bonyolult eljárással készült. A lenyúzott állati bőrt – ami jellemzően borjú, juh vagy kecske bőre, de ritkábban nyúl vagy ló bőrét is felhasználták – gondosan megtisztították, a szőrzetet eltávolították, kifeszítették egy erre a célra kialakított keretre, amihez szögelés nélkül kellett rögzíteni, elkerülendő az anyag sérülését. Ez kényes része volt a folyamatnak, hiszen a legkisebb lyuk, a legapróbb vágás is a későbbiekben nagyobb lyukká növekedett az anyag nyújtása miatt. A rendszeres feszítést követően a hártyavékony anyag leszedhetővé vált a keretről és lényegében kész is lett a pergamen, amit még felkészítettek írásra is, hogy a tintát megfelelően magába szívhassa.
Ugyan a papirusz és a pergamen egy ideig együtt szerepeltek íráshordozóként, a kedvezőbb tulajdonságai miatt ez utóbbi kiszorította elődjét a piacról. A külső hatásoknak jobban ellenálló pergamen egyértelműen alkalmasabb volt a hajtogatásra, ami a tekercseket követte, majd – mint kiderült – a könyvkötésre is. Így létrejöttek az első kötött könyvek, amelyeknek hártyavékony lapjaira kézzel írtak. Ezek a korai könyvek, kódexek kalligrafikai kidolgozottságukkal művészi munkák voltak a maguk nemében. A mai napig fennmaradtak középkori készítésű pergamen lapokkal készült Bibliák. A pergament napjainkban is felhasználják a pergament a könyvkötéshez, fedőlapokhoz, de íráshoz is, mint például a Tóratekercsek esetében, amit a modern világunkban is még mindig kézzel írnak.
A pergament ugyan széleskörűen még a könyvnyomtatás kezdeti korszakában is használtak, de nem kellett sokáig várni, hogy átvegye az uralmat az új anyag, a papír, aminek pár száz évre volt ehhez szüksége. Az eredetileg kínai találmány arab közvetítéssel került Európába, gyártása az idő előrehaladtával olcsóbbnak bizonyult elődeinél. Az eljárás során az alapanyagként felhasznált növényi rostokat összezúzzák, aprítják, majd vízben főzik, péppé alakítják. Ezt a pépet szűrőszitán víztelenítik, préselik és fokozatosan kiszárítják. Először lent és kendert használtak növényi alapanyagként, de a fa használata gazdaságosabbnak mutatkozott. Így érkeztünk el az általunk is ismert papírig.
Az eddigiek alapján látható volt, hogy az anyagfelhasználás változása milyen hatással volt az adatrögzítés és az információtárolás fejlődéséhez. A következő részben a két ösvény találkozásáról fogunk írni, amikor az írás és a hordozóanyag találkozik és ennek eredményeként, az utazás végén létrejön a modern könyv.
