A kalendárium

Az új esztendő közeledtével időszerű a kalendáriumokkal – ezekkel a könyv formában megjelenő kiadványokkal – kapcsolatos ismeretek leporolása, hiszen a kalendáriumok jóval többet jelentettek egyszerű naptáraknál.

A kalendárium olyan nyomtatott naptár vagy évkönyv, melynek fő feladata az idő múlásának jelzése. Az év ünnepnapjait, évfordulóit, valamint olvasmányokat is tartalmazó évkönyv évszázadok óta a nyomtatás egyik alapvető terméke. A kalendárium szó egyrészt a görög kaleo kifejezésből ered, amelynek jelentése „kikiált”, másrészt hasonló jelentésű latin calendae kifejezésből származik. Az ókori Rómában a calendarium az adósok könyve volt, ami arra utal, miszerint a római pénzügyi jog szerint a hónap első napjára voltak esedékesek az adósságtörlesztések és a kamatfizetések.

Habár a legrégebbi kalendáriumok már a 4. században megjelentek – a nyugati világban 354-ben megjelenő Chronograph, valamint keletebbre a 353-ban összeállított antiochiai kalendárium -, a nyomtatott naptárak születése 1462-re tehető. Ezek kezdetben csak egylaposak voltak, de a könyv formátumú kalendáriumok a század következő éveiben kezdtek megjelenni, mint például Regiomontanus 1474-ben kiadott műve.

A kalendáriumok rendszerint két részből álltak. Az egyik rész maga a naptár, ami tartalmazta az év hónapjait, napjait és az arra eső ünnepeket, a Hold ciklusokat és a Nap járását, valamint megfigyeléseken alapuló időjárási előrejelzéseket, a hónapokra vonatkozó rigmusokat. A másik rész az úgynevezett Prognosticon volt, ebben az olvasmányos részben kaptak helyet a különféle gyakorlati tudnivalók, a mindennapi élethez kapcsolódó hasznos tanácsok, jövendölések, ismeretközlő és szórakoztató olvasmányok, politikai események és krónikai bejegyzések. A két rész aránya a századok előrehaladtával eltolódott és a későbbiekben a szórakoztató tartalom terebélyesedett a naptári rész ellenében.

Ezzel az arányváltozással a kalendárium minősége is változott. Míg a 16-17. században a művelt ember olvasmánya, a műveltség egyik fokmérője volt a kalendárium tartalmának ismerete, addig a 18. században a kalendáriumok egy része már sokkal inkább szólt a nép szélesebb rétegeihez, népkönyvvé vált, a városi kispolgárság és a parasztság egyik legfontosabb olvasmánya lett. A következő századra már egyértelműen leginkább a polgári rétegnek szerkesztették a kalendáriumok túlnyomó többségét, a politikai híranyagok eltűntek belőlük, és ezekből különféle típusú készült, a tréfásoktól a hölgyeknek szóló kalendáriumig.

Míg az első magyar kalendáriumot Székely István történetíró készítette és nyomtatta Krakkóban, 1538-ban, a rendszeres magyar kalendárium nyomtatás csak a 16. század végétől indult meg. Ebben az évszázadban közel 60 magyar nyelvű kiadás ismeretes – ezeknek feléről sem teljes, sem töredékes példány nem maradt fent. Az ezt követő évszázadból már mintegy 150 kiadott kalendárium ismeretes, a leghíresebbek Kassán, Debrecenben, Nagyszombaton, Bártfán és Lőcsén kerültek nyomtatásra. Ezeknek közös pontja Regiomontanus által készített 1474-es kalendárium mintájára való szerkesztés volt.

A 18. században Mária Terézia rendelettel igyekezett kiszorítani a babonás elemeket a kalendáriumokból, a téveszméken alapuló, kétes eredetű – vagy akár egyenesen káros – egészségügyi szabályokat kitiltotta a kiadványokból. A tilalom miatt kiesett részeket szépirodalommal, gyakorlati tudnivalókkal és időszerű híranyaggal töltötték ki. Az ezt követő időszakokban már elismert írók is közreműködtek a kalendáriumok szerkesztésében és ezeket már könyvbolti forgalomba kerültek.

Mint láthattuk, a kalendárium valóban túlmutatott az egyszerű időszámlálás fogalmán és rengeteg tartalmi elemmel kibővülve, kötött, könyves formátumban fontos olvasmányt jelentett az emberiség különböző rétegeinek korokon keresztül. Napjainkra a digitális korszaknak köszönhetően jelentősége elhalványult, de hatása még élénken él kultúránkban.