A könyvtárak története I. – A kezdetek

A könyvtár jelölheti a könyvek, dokumentumok tárolására kialakított épületet vagy esetleg helyiséget, azonban könyvtárként aposztrofálhatunk egy tulajdonoshoz köthető nagyobb könyvgyűjteményt is. Bármelyikről legyen is szó, feladata az információ összegyűjtése, megőrzése és kereshetővé tétele.

Habár az ókor legelső ismert, szisztematikusan rendezett könyvtárát Assur-bán-apli, az asszír birodalom utolsó jelentős uralkodója hozta létre Ninive városában, i.e. 7. évszázadban, itt nem a klasszikus értelemben vett könyvek kerültek összegyűjtésre, hanem a kor információhordozóján, vagyis agyagtáblán összefoglalt szövegek, dokumentumok. Ezek többek között voltak szótárak, csillagászattal, orvoslással és más tudományokkal foglalkozó írások, valamint kisebb arányban irodalmi jellegű művek is.

Pontos számokról a táblákat illetően csak találgatni tudunk, hiszen megközelítőleg csupán 1500 ékírásos agyagtábla maradt fent a könyvtárból. A sors szeszélye úgy diktálta, hogy a táblák jelentős része pont azért maradhatott ránk, mert az i.e. 612-ben bekövetkezett méd-újbabilóni támadásnak köszönhetően a város szó szerint lángokban állt és a hőség kiégette az agyagtáblák egy részét.

Ennek ellenére a leghíresebb ókori könyvtár mégsem a ninivei, hanem az Egyiptomban található alexandriai könyvtár volt. A könyvtár neve Muszeion volt, aminek jelentése „Múzsák csarnoka” görögül. A könyvtárat I. Ptolemaisz fáraó alapította az i.e. 3. évszázadban és az őt követő fáraók is sok figyelmet szenteltek a további fejlesztésére, bővítésére és fenntartására. A katalógussal és képzett könyvtárosokkal rendelkező könyvtárban főként görög nyelvű írásokat őriztek és a más népektől származó írásokat általában lefordították görögre, hiszen a Muszeionban nem csak a tekercsek tárolására szolgált, hanem központja volt a tudományos életnek is. Így készíthettek másolatokat és fordításokat a kor szinte összes művéről – megközelítőleg 600 000 tekercsen -, és így készült el a biblia ószövetségének görög nyelvű fordítása is, a Septuaginta.

Jóllehet a ninivei könyvtártól eltérően – és a kornak megfelelően – itt már papirusz-tekercseket használtak, mint információhordozót, de a könyvtár tekintélyes gyűjteménye több viszontagságot, és sérülést vészelt át korokon keresztül. Károkkal ugyan, de megmenekült a megsemmisüléstől az i.e. 48-47 között zajló alexandriai háború lángjaiban, majd a rómaiak korában bekövetkezett és ismétlődő támadásoknál, míg végül utolérte a pusztulás. Egyes nézetek szerint ez 640-642 között következhetett be, amikor Amr ibn al-Ász hadvezér seregei elfoglalták Egyiptomot.

A római korban már az i.e. 2. évszázadtól kezdve hadizsákmányként kezelték a meghódított területek könyveit, könyvgyűjteményeit, amiket előszeretettel szállítottak haza. A könyvek szeretete – a bibliofilia – a század végére már elterjedőben volt a római patrícius rétegben. Habár már Caesar is foglalkozott a nyilvános könyvtár létrehozásának gondolatával, ez csak a halálát követően valósult meg Rómában. A könyvek tiszteletének elterjedését mutatja az is, hogy a 4. század elején már 28 nyilvános könyvtár működött Rómában. Ezek élére először tudósokat helyeztek, de ezt lassan átvették az adminisztráció emberei, valamint a mindennapi feladatokat rabszolgák vagy felszabadított rabszolgák látták el. A szövegek rabszolgákkal való másolásának lehetőségével jöttek létre az első kiadók is. Ez a sokszorosítási eljárás, valamint az a jelenség miszerint a könyvek tisztelete olyannyira megmaradt az előkelőségek közt, lehetővé tette azt, hogy szinte nem volt olyan patrícius család, amely ne tartott volna magánkönyvtárat, magángyűjteményt.

A kiadótevékenység ilyen fejlődése, a másolási technikák előrehaladása és az előkelő rétegek könyvek utáni igényének növekedése tette lehetővé, hogy a későbbiekben a könyvek nagyobb teret is meghódítsanak. Így a római kori megoldások és a könyvtárak alapítása egyenes utat jelentett a középkori könyvtárak és magángyűjtemények kialakulásához.