A világirodalom nagyjai – Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Idén lesz kereken 200 éve annak, hogy az orosz irodalom és a világirodalom mindmáig egyik legnagyobb alakja és a lélektani regények mestere, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij megszületett. Így a következő sorokban róla emlékezünk meg és tekintjük át életét és munkásságát, valamint ajánlóként leghíresebb műveiből válogatunk.

Családja nemesség sorából való és Dosztojevo falu birtokosa volt, de lassú elszegényedés volt osztályrészük. Apja nehéz természetével árnyként borult a család életére, aki feleségét is állandó féltékenységével üldözte. Az anya halála után a család is széthullott, a legidősebb két fiút – Dosztojevszkijt és legidősebb bátyját – hadmérnöki iskolába küldte az apjuk, akinek közben szenvedélyévé vált az ital és a végzet is ezért érte utol: egy konfliktus alkalmával saját parasztjai verték agyon.

Diákévei alatt a fiatal Dosztojevszkij rengeteget tivornyázott, adósságokba hajtotta magát, de tanulmányait mégis sikeresen elvégezte és tisztté avatták. Egy évre rá megjelent műfordítása Balzac egy regényéből, amellyel el is határozta, hogy író akar lenni. Az első évek nem hoztak átütő sikert a fiatal írónak, de egy politikai röpirat kapcsán letartóztatták, halálos ítéletet mondtak ki rá, amit az utolsó pillanatban kényszermunkára változtattak. Így az omszki kényszermunka éveiben közelebbről szemlélhette az orosz embert és önismeretét is mélyíthette.

Szabadulása után katonaévek következtek, majd leszerelése után egy házasság, aminek a feleség korai és tragikus halála vetett véget. Habár nemesi rangját és jogait visszakapta, rendszeresen nehéz anyagi körülmények között élt és ezzel kiadói is sokszor visszaéltek. Segítséget bátyjától, Mihailtól kapott, majd annak halála után ismét eladósodottság várt rá. Emellett sorozatos szerelmi csalódások is tépték lelkét, ami elől aztán a rulettasztal nyújtotta csalfa reményhez menekült.

Kiadója gépírónőt küldött mellé, Anna Gigorjevnát, aki rendezte az író műveit és rendbe rakta magánéletét. A nő és az író között szerelmi szál alakult ki, amely házassággal folytatódott. A fiatal feleség határozott kézzel tartotta rendbe író férje életét mind anyagi, mind munka terén, így Dosztojevszkij életének hátralévő részében megkapta 25 évvel fiatalabb felesége támogatását. Életének utolsó évtizedében kemény munka jellemezte, mígnem 1881. január 28-án tüdőtágulatban elhunyt. Temetésén rengetegen megjelentek.

Dosztojevszkij realista írónak tartotta magát, aki próbálta megtalálni a valós embert az emberben, a külső mögött megbújó lelket és pszichét. Szakított a hagyományosan realista stílusjegyű nyugodt bevezetésekkel és karakterfejlődéssel, helyette a lélek ábrázolására és érzékeltetésére helyezte a hangsúlyt. A hősök belső küzdelmével új dimenzióba helyezte a cselekményt, amelynek leginkább mesteri ábrázolása leghíresebb regényeiben csúcsosodik ki.

 

Bűn és bűnhődés (1866)

A regény megszületését követő csaknem másfél évtizedig méltatlanul alulértékelt figyelmet kapott ez a mű, köszönhetően a kritikusok általi kedvetlen fogadtatásnak. Ennek ellenére az regényt kedvelő olvasók tábora tágult és tagadhatatlanul hatást gyakorolt a világirodalomra és annak meghatározó ékkövévé vált. Raszkolknyikov, a regény főszereplője anyagi nehézségekkel küszködő diák, aki kiforratlanságában úgy gondol magára, mint erkölcsi törvények felett álló személyre. Ezen az úton egészen egy kitervelt gyilkosságig elmegy, majd a regény a bűntudattal terhelt lélek mélységeibe enged bepillantást.

 

A Karamazov testvérek (1879-1880)

Dosztojevszkij utolsó nagyregénye – hasonlóan a Bűn és bűnhődés témájához – szintén a bűntények lélektanába repíti az olvasót. Összetettsége és a szereplők sokszínűsége jól mutatja az író tapasztalatainak bővülését, bölcsességének kikristályosodását. A címszereplő testvérek eltérő jellemvonásai pszichológiai hitelességgel ábrázolt küzdelmének lehetünk tanúi. A cselekmény központjában a testvérek és apjuk egymásnak feszülő lelkivilága és annak fizikai lecsapódása áll, melynek vészterhes kifejlete az apa meggyilkolása. A mű mélyreható sétát tesz a megvetés és a bűntudat világába.

 

A játékos (1866)

Az író szórakoztató jellegű kisregényében a főhőst fékezhetetlen erővel ragadja magával két érzés: a szerelem és a játékszenvedély. Mély érzelmek dobálják a szenvedély hullámain a főhőst, aki először ugyan szerelmi érzelemviharban találja magát, de ezt lopva és fokozatosan átveszi a játékszenvedély iránti megszállottság, ami immár uralja az életét. A játék és az élet közti határ elmosódni látszik, a főhős már nem érzékeli a határvonalat a kettő közt és végleg elmerül a telhetetlenség és a totális kontroll elvesztésének habjaiban. Dosztojevszkij saját tapasztalatainak alapján írta a művet, a játékszenvedély válságával ő magának is meg kellett birkóznia, amihez hathatós segítséget gépírónőjétől és későbbi feleségétől, Anna Gigorjevnától kapott.

 

Dosztojevszkij hatása a világirodalomra kézzel fogható nyomot hagyott a későbbi orosz irodalomban és ihletője volt más országok művészeinek is. Lélektani megalapozottsággal volt képes ábrázolni mind szereplőit, mind a cselekményt, valamint a társadalmi tagozódásból adódó jellegzetességeket is. Így ezek a maguk nyers és legkevésbé sem idealizált valójukban képesek megjelenni az olvasó szeme előtt az író bármely nagyszabású művét olvasva.